Mit csinálok?

Segítek neked, vagy a csapatodnak megtanítani,
hogy hogyan tudjátok telefonos megkeresésekkel bővíteni az ügyfélkörötöket.

Script írás, ami alapján felhívjuk az érdeklődőket

Előhívás: megmutatom a gyakorlatban

Betanítás

Teljes recruitment folyamat

Telefonos ügyfélszerzés

Az ügyfélszerzés sokféle lehetséges módszere közül a hideghívás olyan, amihez akár semmilyen plusz erőforrásra nincs szükségünk. Sokkal kevesebb idő is elég az első eredményekhez, mint gondolnánk, inkább a rendszerességen van a hangsúly. Pár fős szervezeteknél ha a tulajdonosnak/ügyvezetőnek van naponta fél órája, kicsit nagyobb cégeknél pedig az ügyfélkapcsolatokért felelős kollegának, idővel kialakulhat egy folyamatos és stabil ügyfélkör bővülés, ahogy a kontaktok érnek. Következő lépés, hogy hogyan találunk meg ezt a megfelelő célközönséget és annak elérhetőségét, majd a mély levegő és elszántság, hogy elkezdjük a folyamatot, amit később tökéletesítünk, egyre professzionálisabb módokat keresve.
Ha ez ennyire egyszerű - és tényleg az - akkor hogy lehet, hogy nem mindennapi rutin, hogy 'rákérdezzünk' pár lehetséges vevőtől, hogy érdeklődnek e? Mert a hideghívás 'félelmetes'. Majd bizosan 'elutasítanak', az emberek nem szeretik, ha 'rájuk tukmálunk' dolgokat. Én nem szeretnék 'rámenősnek' tűnni. Legalábbis egy laikusban a tapasztalataim alapján ezek a gondolatok visszhangoznak, így lehet, hogy egy életre elesnek majdnem az egyik legkönnyebb ügyfélszerzési lehetőségtől.
Biztos, hogy a hideghívás csak kellemetlen lehet? Biztos, hogy nem lehet természetesen, könnyedén, akár a mindennapi rutin része, amivel eredményesen bővül a válallkozásunk?
Dehogynem!
Csak tudni kell hogyan érdemes csinálni :)

Rólam


2010 óta foglalkozok telefonos ügyfél megkereséssel a legváltozatosabb témakörökben és helyzetekben. Többször alakult úgy, hogy az éppen aktuális kis vállalkozásunk beindítása érdekében kezdetben még a teljes értékesítési folyamatot egyszemélyben vittem, így természetesen ennek első lépéseként telefonon kezdtem keresni a potenciális ügyfélkört. Később callcenteres kollegákat tanítottam be, akikkel együtt tökéletesítettük és formáltuk a megkereséseket, majd felkérésekre elkezdtem külsősként különböző helyzetekre hideghívás technikákat kialakítani és az adott kollegáknak betanítani.

Referencia piacok:

  • Promóciószervezés
  • Kereskedelem
  • Pénzügyi piac
  • HR szektor
  • Leadgenerálás
  • Könyvelés
  • IT
  • Gyártás
  • Hostess közvetítés
  • Szoftver értékesítés
  • Cég közvetítés

Van aki hideghívásra születik?

Biztosan vannak ilyen szerencsések, én viszont nem tartozok közéjük :)
Határtalan félelem volt bennem az első hideghívásaim előtt, 2 napig nem tudtam magamat rávenni, hogy elkezdjem, csak bámultam a gondosan excelbe gyűjtött kontaktjaimat, belülről őrölve magamat. Mormoltam magamban, hogy mit is mondhatnék, miközben a legrosszabb verziók, véres elutasítások és megrázkódtatások végtelen filmje pörgött az agyamban. Kerestem, hogy mi mást csinálhatnék, ugyanis ilyenkor minden tevékenység felettébb hasznosnak és hirtelen fontosabbnak tűnik, mint a ‘legrosszabbal foglalkozni’.
Mi vitt rá mégis, hogy belevessem magam a mélyvízbe?
A puszta tudat, hogy egyszerűen nincsen más lehetőségem. Az volt a ‘szerencsém’, hogy patthelyzetbe kerültem, ha nem generálok ügyfeleket és eladásokat, akkor nem tudok megélni, feladhatom vállalkozást. Fiatalon a piacon egy új vállalkozással, minimális referenciával, valóban a szükség volt az úr.
Ma ennek a helyzetnek köszönhetem azt, hogy kikényszerítette belőlem a tökéletességre törekvést és elindított az úton, mára rengeteg sikeres eladáson és ügyfélszerzésen túl.

Miért szeretem a hideghívást és miért szeretheted meg te is?

Alapvetően rendkívül nagy és gyors sikerélmény forrás lehet a hideghívás, ha tudom azt, hogy az adott többszázezres vagy milliós ügyfelet én hoztam be egyetlen első hívással, de ezenkívül maga a folyamat is élvezetes. Rengeteg ismeretet és tapasztalatot ad, hogy ennyi emberrel beszélek nap mint nap, képben tart a piaci szektorommal, a trendekkel és hírekkel kapcsolatban. Mások mivel küzdenek, akik nem az ügyfeleim, vajon miért, és mi az igényük, hogyan lehetne az ő érdeklődésüket is megfogni. Sőt, nem egyszer volt már, hogy barátom, kedves ismerősöm lett az, akit egy hideghívással kerestem fel :)
Csak rajtad múlik, hogy mit látsz bele a hívásba és mit hozol ki belőle. Jól is tudod magad érezni közben, a hívás szakmai sikerei mellett egyéb célokat is kitűzhetsz mellé!
Később egyre érdekesebb lesz az is, hogy saját ügyfélkort kitapasztalva pontosan látszik a listából, hogy mennyit kell ahhoz telefonálnunk, hogy egy tárgyalást, ügyfelet behozzunk. Ezt hívjuk ebben a szakmában is a ’számok törvényének’.

Csomagok


Alap csomag: betanítás

  • Előzetes egyeztetés
    • A szükséges információkat, adatokat bekérem tőled a felkészüléshez
    • Script vázat összeállítom
  • Közös munka a helyszínen: 3 óra időtartam
    • Script megírása (amit később átadok Neked)
    • Hideghívás a gyakorlatban általam (script tökéletesítése)
    • A folyamat alatt valós potenciális ügyfelek vagy tárgyalások generálása
    • Itt készült hívásokról hangfelvétel átadása (amit később Te magad visszahallgathatsz, vagy akár új kollegák betanítására is használhatsz)
    • Hideghívás általad, így begyakoroljuk a hívásokat, segítek, alakítjuk
    • Beütemezzük a folyamatot, kialakítjuk a rendszeres rutint
  • Utánkövetés telefonban két alkalommal
    • Az alkalom után 2 munkanappal és 1 héttel
    • Feljött kérdéseket megtudjuk beszélni
    • Ha feljöttek fennakadások, akkor alakítunk a folyamaton
  • Szükséges előkészület a részedről
    • Legalább 40 kontakt kigyűjtése és az általam adott excelbe rendezése (Igény szerint átbeszélhetjük, segítséget adok a kigyűjtéssel kapcsolatban)
    • Nyugodt környezet biztosítása a közös alkalomhoz
  • Opcionális lehetőségek Vagy az alkalom keretein belül, vagy új alkalommal, egyedi ajánlatkéréssel
    • Az értékesítési folyamat további lépéseinek átnézése, tökéletesítése
    • Értékesítés adminisztrációjában, ügyfélkezelésben tanácsadás
    • Új CRM (ügyfél nyilvántartási rendszer) bevezetése, vagy jelenlegi adminisztrációban segítség

Komplex csomag: recruiting + betanítás

Új kollega felvételének teljes folyamata és betanítása

  • Előzetes egyeztetés
    • Munkaköri elvárások tisztázása
    • Álláshirdetés közös megírása
  • Kiválasztási folyamat
    • Hirdetések felrakását, menedzselését én végzem
    • Elsőkörös interjúkat én végzem
    • Számodra pedig az alkalmas jelentkezőket adom át második körös interjúkra
  • Betanítás, ezutáni munkálatok
    • Alap csomagban foglaltak szerint

Egyedi csomag

Hívj fel, nézzük meg mire van szükséged és alakítsuk ki személyre szabottan a csomagodat.

Vedd fel velem a kapcsolatot:

Miért válassz engem:

  • Az oktatás alatt, mivel én tesztelem és mutatom be a folyamatot Neked, valós tárgyalásokat vagy potenciális ügyfeleket generálok számodra
  • Meglátod milyen egyszerű és ‘fun’ a hideghívás :)
  • Nem vesztesz időt és energiát azzal, hogy magad találd ki az optimális hívástechnikát
  • Leküzdöd a félelmed ha van és többé nem halogatod ezt a remek profitforrást

Milyen esetekben válassz engem?

Vállalkozás beindítása

Egy vállalkozás beindításokat sokszor kulcsfontosságú a büdzsé minimalizálása, így nem biztos, hogy van pénzünk komplex és online ügyfélszerzési módszerek alkalmazására. Gondolkodtál már azon, hogy jó lenne megpróbálni pár lehetséges ügyfelet felhívni, már ki is nézted esetleg a kontaktokat, de mindig halogatod? Nem tudod hogyan fogj hozzá, és egy kicsit idegennek érzed?
Nem vagy egyedül!
Sokan vannak akik emiatt a tartás miatt nem fognak bele soha, és így elesnek a lehetőségtől, ami megsokszorozhatná a piaci potenciáljukat, ügyfeleik számát és természetesen a bevételüket.
Együtt megnézzük, hogyan tudod leghatékonyabban felkeresni a célközönségedet, kik is lennének ők és pontosan mit érdemes mondanod nekik, hogy ne 'nyomulós callcenteresnek' érezd magad, hanem egyenlő partneri félnek.

Sikeres, elégedett ügyfélkörrel rendelkező kis- vagy magánvállalkozás vezetőjeként

Remek minőségű szolgáltatást nyújtasz, ahol az elégedett ügyfeleid tovább is ajánlanak Téged, de úgy érzed, hogy van még üres idősáv a naptáradban, amit tudnál ügyfelekkel, munkával és a vállalkozásod bővítésével tölteni?
Több mint valószínű, hogy telefonos megkeresésekkel eltudod érni azokat, akik egyébként nem találnának rád, de pont a Te szolgáltatásodra lenne szükségük.
Számomra mindig szomorú érzés látni azokat a tehetséges vállalkozókat, akik nagyszerű ötlettel álltak elő vagy olyan precíz és kiemelkedő szolgáltatást nyújtanak, mint kevesen, de nem merik vagy akár nem tudják megsokszorozni az ügyfélkörüket.
Nekik sokszor csak a kezdő löket szükséges, hogy megmutassa nekik valaki, hogyan is lehet ezt professzionálisan csinálni. Miután részeivé bontjuk és kidolgozzuk a hideghívás elemeit, elmúlik az 'ismeretlentől való félelem', rendszeres napi rutin részévé válnak olyan feladatok, amiktől korábban féltünk vagy tartottunk.

Meglévő telefonos kolléga tökéletesítése

Felvettél egy telefonos kollegát, de nem termeli ki még a munkabérét sem?
Könnyen lehet, hogy nem eredményesek a hívások, ha a callcenteres nem tudja pontosan hogyan hívjon, nincsenek megfelelően kialakított keretei, vagy a hívások célja és pontos menete megfogalmazva. Az is lehet, hogy nincsen megfelelőképpen motiválva, így nem tud megfelelően elkötelezett lenni a hívások sikeressége iránt.
Ettől még lehet, hogy jól választottál kollegát, és egy-két finomítással, átalakítással sokszorozhatjuk az eredményességét!

Új telefonos kolléga megtalálása, betanítása

Úgy érzed jó lenne felvenni egy telefonos kollegát, de nem tudod hogyan kezdj hozzá, nincs benne tapasztalatod, esetleg időd sem?
Segítek! Az általad kialakított keretek alapján, a betanítással együtt végig viszem a folyamatot, hogy neked már csak az eredményekkel kelljen foglalkoznod.

A telefonos ügyfélszerzés 3 alappillére

1. A lista

Elsőként pontosan meghatározzuk a potenciális ügyfélkörünk paramétereit, majd megnézzük, melyik az a forrás, ahol a legkönnyebben fellelhetőek (milyen google keresés, milyen vásárolt lista...) Legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban, nem érdemes mindenkit felkeresnünk. Legalábbis vannak bizonyos körök, akiket sokkal nagyobb hatékonysággal lehetséges, így érdemes rájuk koncentrálni.

2. A hívó személye

Olyan létezik, hogy valakinek jobban illeszkedik a személyiségéhez a hideghívás, de azt biztosan nem jelenthetjük ki, hogy valakinek egyáltalán nem sikerülhet megtanulni. A kérdés csak az, hogy mennyire elkötelezett iránta, illetve természetesen könnyebb, ha egyből profin kidolgozott módszerrel kezdjük.
A hívott fél megérzi mi zajlik bennünk, hova pozícionáljuk magunkat, így akkor tudunk eredményesek lenni, ha egyenlő üzletfélként gondolunk a másikra. Ehhez fontos egy megfelelő ismeret a szolgáltatásunk/termékünk és a konkurencia ügyében, tudnunk kell azt is, hogy a másiknak mi miért lehetünk hasznára, végül pedig a hívás pontos folyamatát, lehetséges kimeneteleit kell meghatároznunk. Ez együtt ad egy alap magabiztosságot a híváshoz, amitől természetesen, könnyed hangvétellel tudunk a másik féllel beszélgetni.

3. A script

Egy jó script, tehát a szöveg, ami alapján felhívjuk a potenciális ügyfeleket, megfelelően felépített, a hívott fél érdekeire összpontosító és figyelembe veszi a beszélgetés lehetséges irányvonalait, amik közül mindegyikre alternatívát dolgoz ki. Fontos, hogy előre meghatározzuk, mi a fő célja a hívásnak (tárgyalás egyeztetés, azonnali eladás...), mi az alcélja a hívásnak (tájékoztató anyag átküldése) és a hívás utáni folyamat is megfelelően legyen kidolgozva, így akár a különböző stádiumban lévő ügyfeleket különféle módokon tudjuk kezelni, minden hívásból kihozva a maximumot.

Kapcsolat


Király Anita

+36 30 450 3115

kiralya[Kukac]callingisfun.hu